Rólunk - rövid bemutatkozás

A reformáció magyarországi, kálvini ága két hitvallást fogadott el Debrecenben 1567-ben, a Heidelbergi kátét és a II. Helvét hitvallást. Innen, az 1567-es Debreceni Alkotmányozó Zsinattól számoljuk a Magyar Református Egyház megalakulását.

Ma hazánkban az 1200 gyülekezet négy egyházkerületben, illetve 27 egyházmegyében él, és a lakosság körülbelül 16%-át teszik ki a reformátusok. A gyülekezet szervezeti felépítésében a zsinat-presbiteri elv érvényesül. Az egyházkerületek élén püspökök állnak világi elnöktársaikkal, a főgondnokokkal.

Az egyházkerületi szinthez hasonlóan, az egyházmegyék élén az esperes és az egyházmegyei főgondnok áll, míg a gyülekezetek elnöksége a lelkipásztor és a gondnok.

  • Sola gratia: Egyedül kegyelemből
  • Solus Christus: Egyedül Krisztusban
  • Sola fide: Egyedül hit által
  • Sola Scriptura: Egyedül a Szentírás
  • Soli Deo Gloria: Egyedül Istené a dicsőség
  • Heidelbergi káté
  • II. Helvét hitvallás


Neve 1357-ben bukkan fel a Berény helységnév kabar törzsnévből keletkezhetett, etimológiailag pedig török eredetű lehet, jelentése „aki megadta magát”. A Jász- előtag a Jászságra utal (Varga) Egyházi források szerint 1332-ben már volt temploma, ennek sorsáról azonban nincs semmi ismeretünk. A kunok és a jászok között a ferencesrendiek munkálkodtak, kik 1472-ben építettek rendjüknek megfelelő templomot és hozzá tarozó kolostort Jászberényben. „itt régen vár volt, s némellyek Attila várának hiszik.” (Fényes) A reformáció kezdetén, 1543-ban Dévai Bíró Mátyás itt folytatott prédikátori munkásságáról van tudomásunk, fel is jelentették őt ezért a török basánál, mint a „pápista vallás háborgatóját”, azonban a basa ezzel a feljelentéssel nem törődött. Berény 1553-ban vallásilag kettészakadt: a Zagyva balparti részét, hol a reformátusok laktak „magyar városnak”, a katolikusok lakta jobbparti részét pedig „jász városnak” nevezték. 1560-ban a reformátusok használatba vették a város jobb partján álló templomot a klarisszák zárdájával együtt, valamint a parochiális főegyházat is. 1567-ben Béllyei Tamás prédikáor az első ismert lelkésze (veje Szegedi Kis Istvánnak), s mellette a híres történetíró, Skarica Máté tanítóskodott. Ebben az évben az 506 itt lakó család közül 202 volt református. 1588 körül a törökök kegyetlenkedései miatt majdnem egészen kiürült a város lakói főleg Kecskemétre költöztek. 1639-es feljegyzések szerint ismét népes a reformátusság, és ez évben az itt lakó 150 református család a maga áldozatkészségéből építi meg a város első református templomát. A lakosság számának gyarapodásával azonban egyhamar szűknek bizonyult a templom, ezért 1654-ben kibővítik és megrenoválják azt. 1660-ban az ellenreformáció dühe megrágalmazza és feljelenti Ecsedi János lelkipásztort (a vád ellene: Szűz Mária káromlása), aki ezért börtönbe kerül, míg szabadon bocsájtását követelik hívei. 1674-ben a fokozódó üldözés során Halasy Sámuel lelkipásztort a pozsonyi vértörvényszék elé idézik és mártírrá lesz. 1683-ban a szaporodó üldözések miatt a Berényen seregével átvonuló és Tápiószelén tábort ütött Apaffy Mihály erdélyi fejedelem segítségét kérik ám a megígért segítség elmaradt. 1688-ban Eszterházy Pál földig romboltatja a templomot (csak a torony maradt meg), az arany és ezüst edényeket elkoboztatja, a harangokat a budai jezsuitákhoz vitette Halászi Mátyás lelkipásztort pedig kiűzette a városból.

A további zaklatások miatt 1690-ben sok református család költözött el a városból. A reformátusok lélekszáma az addiginak a harmadára zsugorodott, mégis ez a maradék 1696-ban 30 tallérért megveszi egy Nagy István nevű ember házát imaház céljára és Sárospatakról hoznak az istentisztelet végzésére alkalmas ifjakat. 1701-ben Sőtér Ferenc alispán arra kéri Kollonits herceget: „tiltsa meg a kálvinistáknak, hogy imaházukban könyörgésre összejárhassanak.” A templom – és prédikátor nélküli reformátusokat egy maguk választotta „deákos csizmadia” vezeti, s a hívek oly buzgón járnak minden nap az imaházba, hogy nem maradt el onnan közülük egy sem. Az 1705. évi országgyűlés határozata értelmében visszakapta az egyház lerombolt templom düledező tornyát, a templomhelyet és egyébb értéktelen apróságokat. 1709-ben Szováthi János a prédikátoruk, 1711-ben 60 a református családok száma. 1717-ben újra elűzték az ellenreformáció hatalmasai a prédikátort, s ettől kezdve 75-évig nem lehetett pásztora a gyülekezetnek. De a berényi reformátusság ebben a legszomorúbb korszakban volt a legerősebb. „Az egyházfegyelmet gyakorolták, a Bibliát odahaza és az imaházban szorgalmasan olvasták, vasárnap egyakarattal kitartottak az istentiszteleten, sőt 1724-ben felépítették második templomukat. Azonban 1760. július 7-én a város tanácsának döntésére, >> Fölséges királyné asszonyunk kegyelmes parancsolattyának erelyével a templom délután két órától fogva estvéli öt óráig földig verettetett. << ” Hallgassuk meg, mit ír erről a napról Kovács J. István: „a reggeli órákban deputatio elé idézik a jászberényi eklézsia híveit, a lévitával együtt. a nyári munka miatt csak négyen jelennek meg a lévitán és iskolamesteren kívül. Míg őket benntartják, a parochiális házból kihozzák a templom kulcsát, s a templomot lepecsételik. Délután három és négy óra között újra idézik őket a főkapitány elé. Ekkor már kilencen jelennek meg a városházán, és >> ahol borkínálás és édes beszédekkel Plébános uram addig tartott bennünket – mondják a megidézettek – míg a Nemzetes Tanács egyenként kimenvén, 1725. esztendőben épült templomunkat földig lerontották, benne levő székeinket elragadozták, két énekes könyveinket fejszékkel széjjeldarabolták, oskolánkban levő gyermekek csengettyűjét elvették, magunk pedig mindez ideig kemény vigyázás alatt tartattunk.<< A fejszés legények elvégezték feladatukat. Hívek pedig nem tudták megérteni, hogy miért fosztották meg őket templomuktól.>>

Ma szinte lehetetlen ezt megérteni. Hiába hivatkoztak arra, hogy ők >> Ő felségének is mindenkor hűséges és szorgalmas jobbágyai << voltak, sőt, >> mint eddig, úgy mostan is magunkat, jószágainkat, succesorainkat utolsó csepp vérünkig föláldozni készek vagyunk. << Így tettek bizonyságot Istenükhöz, hitükhöz s az uralkodóhoz való hűségükről. De nagy bűnük volt: reformátusok és magyarok voltak.” (Lehet, hogy ez volt Magyarország egyetlen olyan református temploma, amely helybeli lelkipásztort sohasem látott?) A tűzzel- vassal írtott jászberényi reformátusság a megfogyatkozás ellenére is – 1766-ban – 497 lelket számlált. De „hiába könyörögtek Mária Teréziához még 1771-ben is, hogy oratóriumot építhessenek, vagy legalább egy lévitát tarthassanak, aki velük imádkozik s gyermekeik ne nőjjenek fel tanulás nélkül. Vasárnap még két embernek sem volt szabad együtt lenni.” (K. J. I.) A Türelmi Rendelet következtében kezdték 1782-ben a mai templom építését, és fejezték be 1784-ben, amikor is a háromnegyedévszázados lelkésznélküliség után Barkassy Ádám személyében újra pásztort nyerhetett a gyülekezet. A torony 1863-ban épült kicsiny gúlasisakkal. 1870-ben nagyobbították meg a templomot és építették össze a toronnyal. A jelenlegi sudár toronysisakot 1900-ban készíttette Szarvas Mihály és felesége Csákó Ilona. A templom külsejét legutóbb az 1970-es években, belsejét pedig 1985-ben újították fel teljesen. A templom északkelet- délnyugati tengelyben épült, északkeleti, homlokzati 36m magas tornyával. A háromszintes torony főhomlokzati szegmensíves bejáratát és a fölötte lévő félkör alakú ablakot a fal síkjából kissé előre ugró két-két klasszicizáló pillér fogja közre, melyeket vakolatkvádersor kísér. A főpárkányig mindkét szélen széles falsávok futnak fel, és felül méteres szélességben zárják le a sötét színűre festett faltükröket. A főhomlokzat középső szintjén egy félköríves záródású ablak áll a fal tükör alsó mezejében, és itt csatlakozik az enyhe íves oromfal a toronyhoz, szélein egy-egy díszgömbbel. Az osztópárkány fölötti harmadik szinten minden irányban nagyméretű vakolatkeretes harangházablakok vannak fölötte órapárkány órával. A párnatagos gúlasisak középső része ablakos.

A templom mindkét oldalán három-három félkör alakú, az alján 314cm széles ablak van, az egyenes záródású délnyugati végén egy kisebb hasonló vakablak. A 9,5x25,5 méteres belső tér mennyezete sík, vakolt. A belső mindkét végében kőkarzat áll, melyek közül a torony alattinak pillérei vaskosabbak és a mennyezetig felfutnak, hiszen ezek tartják a torony súlyát, ez utóbbinak félköralakú, az orgonakarzatnak szegmensíves nyílásai vannak. Az orgonát a Fővárosi Orgonagyár építette 1956-ban hat változattal. A torony alatti karzat mellvédjén van az I. világháborús, és a templomépítési emléktábla. A délkeleti fal oldalbejáratától a torony felé van a falra erősített, fából készült szószék, lapos hangvetővel, előtte a Mózes-szék, mindkettő fehérre van festve. A láda alakú úrasztala márvány tetőlapjával oroszlánkörmös lábakon áll. A templom berendezése valószínűleg az 1870-es években készült. A klasszicizáló későbarokk stílusú műemlék jellegű templomban 650 ülőhely van. A 600 és 300 kg-os harangjait budapesti Harangművek készítette 1925-ben, míg a legnagyobbat a II. világháború idején a helyszínen feldarabolták és hadi célra elszállították. Az említetteken kívül lelkészek voltak: Janku Péter, Kálmán János, Simon Ferenc, Domby Béla, Halasy Miklós, Fekete Péter, Tariska Zoltán és felesége Tatár Mária, Lakatos Tibor és felesége Lakatos Zsuzsanna, Szabó J. Róbert és 2013-tól Mező István.



  • Mező István

    Főlelkész
  • Mező Istvánné

    Beosztott lelkész

  • Dr. Szűcs János

    Gondnok
  • Berényi Judit

    Presbiter
  • Birgés Kálmán

    Presbiter
  • Csatári László

    Presbiter
  • Oláh Árpád

    Gondnok
  • Szabó András

    Presbiter
  • Szurgent Mihály Miklós

    Presbiter
  • Szűcs János

    Presbiter
  • Zoltán Attila

    Gondnok
  • Zsoldos Sándorné

    Presbiter
  • Olajosné Borics Barbara

    Pótpresbiter
  • Völgyi Károlyné

    Pótpresbiter